Hallépcső halai rendszerben

 

Tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi Regan, 1911) Ingolnafélék családja

A faj főbb jellemzői:

A Duna vízgyűjtő területén él, kizárólag édesvízi faj, soha sem megy a tengerbe. Az ivarérést - a halaktól eltérően - négy-öt éves lárva stádium előzi meg. A lárvák az üledékbe fúródva élnek, táplálékuk szerves törmelék, amelyet szűrögetve vesznek fel. Ivarérés után szájszervével halakra tapadva parazita életmódot folytat. Ívása március-június között, a patakok csendesebb területein van.

A hegyi patakok lakója, a Tiszában és nagyobb mellékfolyóiban is csak a felső - pisztráng és pér szinttájú szakaszokon fordul elő.

 

Tokalakuak

A tokfélék csak az északi féltekén találhatók, a dinoszauroszokig, azaz, több, mint 200 millió évre vezethetők vissza, a fajok többsége a Ponto-Caspi régióban, egyharmaduk Észak-Amerikában, míg a maradék Kelet-Ázsiában és Szibériában fordul elő. A általános jellemzőjük, hogy a Fekete- és az Azovi tengerben, a Kaspi-és Aral tóban és az ezekbe ömlő folyókban élnek. Vándorhalak, tavasszal, nyár elején ívni, táplálkozni a folyókba vándorolnak és a lazacokkal ellentétben ívás után nem pusztulnak el, visszatérnek a tengerekbe. Vándorlásuk során eljutottak több mint 2400 km.-re a torkolattól fekvő Regensburg-ig. Életkoruk meglehetősen hosszú, legtöbb fajuk több, mint 50-60 évig is elél. Magyarországi faunaterületük a Duna, Tisza, Maros, Körös, Vág, Dráva.

Bizonyított előfordulásuk

Viza (Huso huso Linnaeus, 1758) Tokfélék családja

A faj főbb jellemzői:

Anodrom hal, a folyókban csak ívás alkalmával fordul elő. A migráció idejét figyelembe véve alapvetően két formáját különböztetnek meg. Egyes állományok már ősszel (szeptemberben-októberben) a folyók torkolatába úsznak és ott telelnek, míg mások csak tavasszal (márciusban-áprilisban) kezdik meg a tengerből indulva vándorútjukat. Ivarérettségüket az ikrások 12-16, a tejesek később, 19-22 éves korukban érik el. Az ívóhelyektől függően márciusban-májusban rakja le ikráit, amikor a víz hőmérséklete eléri az optimális 9 oC-ot. Ívóhelyül a folyók kemény, köves vagy kavicsos, esetleg homokos mederszakaszait választja. A felnőtt állatok az ívás után azonnal visszaindulnak a tengerbe, az ivadék a deltavidék brackvizében tölt el néhány évet a nyílt tengerbe való vándorlás előtt. Hosszú életük első négy-öt évében rendkívül gyorsan gyarapszik, egyes irodalmi adatok alapján akár a 100 éves kort is megérhetik Táplálékát fiatal korában bentonikus szervezetek később már halak alkotják. A Fekete-tengerben élő vizák 80 %-ban halat, 15 %-ban rákokat és 4 %-ban puhatestűeket fogyasztanak (Manea, 1966). A halfaj a levéltári anyagok alapján egykor hazánkban meghatározója volt nemcsak a dunai, hanem a tiszai halászok jövedelmének is. Az utóbbi évszázad vizafogásai azonban a Duna hazai szakaszán már eseményszámba mentek. Nagyobb vizát a közel száz év alatt mintegy 28 alkalommal fogtak. 

 

Vágótok (Acipenser güldenstaedti Brandt, 1833) Tokfélék családja

A faj főbb jellemzői:

A faj J. A. Güldenstädt, a Szentpétervári Akadémia természetbúvára után kapta nevét. A vándorlást már ősszel megkezdő egyedek a késő téli hónapokban, februárban-márciusban, a tavasszal vándorló példányok mintegy két héttel később, valamivel melegebb vízben ívnak. A mély vizű (4-24 m), kavicsos, köves mederszakaszokon ívik, ahol az áramlási sebesség 1-1,5 m/sec. A folyószabályozások bizonyos mértékben változtattak az ívóhely választásának vonatkozásában. A mély vizű kavicsos helyeken kívül, a kisebb mellékfolyók torkolata közelében sekély vízben, homokos aljzaton is egyre gyakrabban figyelik meg ívását. Az ivadék kezdetben zooplanktont, a 20. nap után bentikus szervezeteket fogyaszt. A nagyobb példányok már kisebb halakkal (gébfélék) is táplálkoznak.

 

Sima tok (Acipenser nudiventris Lovetzky, 1828) Tokfélék családja

A faj főbb jellemzői:

Az etimológia szerint a latin elnevezésből a fajnév csupasz hasút jelent, ugyanis a test érdes tapintású oldalához képest a has egészen sima. A dunai populáció 10-15 oC mellett március-május időszakban ívik, a folyó kavicsos, homokos mederrészein. Az ikrákból kb. 5 nap után kelnek ki a lárvák. A fiatalok a tenger felé vezető útjukat mintegy 1 év alatt teszik meg, ahol még hosszabb idő a torkolat brackvizében töltenek el. A faj táplálékát a Dunában legnagyobb részt kérész- és egyéb rovarlárvák, valamint rákok és puhatestűek alkotják, de megdézsmálja a többi tokféle ikráját is. Hazánk területén fogott legnagyobb példány hossza 170 cm, tömege 32 kg volt. Növekedési üteme hasonló a vágótokéhoz, az első éves halak. A múlt század végén még a Kárpát-medence több folyójának lakója volt, a Dunán kívül előfordult a Drávában, a Tiszában, a Vágban, a Körösben, a Marosban és a Zagyvában is.

 

Sőregtok (Acipenser stellatus) Pallas, 1771 Tokfélék családja

A faj főbb jellemzői:

A fajnév a latin csillag szóból ered. A teste karcsú, megnyúlt, orsó alakú. Az ormány feltűnően hosszú, kissé felfelé hajló. Ez a faji bélyeg jól elkülöníti a többi tokfélétől. Az ivari dimorfizmus sokkal kifejezettebb, mint a többi tokfélénél, az ikrások jelentősen nagyobbak, mint a hasonló korú tejesek. Az ívásra vonulás ideje szerint leírtak tavasszal és ősszel vándorló formákat. A folyószabályozások jelentősen csökkentették a faj ívóhelyének kiterjedését. Változott a vonulás ideje és útvonala. Ma már ívóhelye a többi tokfélétől eltérően a folyók alsó szakaszán, a torkolatvidékhez közelebb helyezkedik el. Vízterülettől függően ívása tavasztól egészen nyár végéig elhúzódhat. Az optimális ívási hőmérséklet 10-15 oC között van. Megfigyelték, hogy a Duna vízrendszerében mind a migrációs, mind pedig az ívási ideje a viza és a vágótok megfelelő periódusa után van. Ikráit a folyók kavicsos, köves, 1,1-1,9 m/sec áramlási sebességgel jellemezhető szakaszain rakja le. A fiatal sőregtokok első táplálékát rákok, rovarlárvák, árvaszúnyogok alkotják. Az idősebb példányok, a puhatestűek mellett, apró gébféléket is fogyasztanak.

 

Kecsege (Acipenser ruthenus Linnaeus, 1758) Tokfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

A kecsege kifejezetten édesvízben hal, életmódját tekintve folyami hal. A magas oxigéntartalmú gyorsfolyású víztesteket kedveli. A 3 mg/l alatti oxigénkoncentrációjú víz már pusztuláshoz vezethet. A többi tokfélétől eltérően nem jellemző a szaporodási vándorlás a tenger és az édesvíz között. Magányosan, vagy kisebb rajokban él, íváskor és teleléskor verődik csapatokba. Szaporodása 7-10°C vízhőmérséklettől kezdődik, általában április végétől június eleje között. Az erre az időszakra eső árvízkor a gyors folyású, iszapmentes ártereken is leívik. Táplálékát elsősorban a fenéken lakó gerinctelenek - Gammaridae, Chironomidae, Ephemeroptera, Odonata - (zoobentosz) alkotják. Különösen kedveli a tiszavirág lárváit.

Gyakorlatilag minden folyónkban megtalálható. Élőhelye a nagyobb vízfolyások márna szinttájú szakaszától - ahol a víz sodrása viszonylag erős, az aljzat kavicsos-sóderes, vagy homokos - az alföldi, dévér szinttájú szakaszáig, ahol a meder anyag túlnyomó részben kemény, agyagos. Íváskor kerüli az iszapos szakaszokat. Kedveli az áramló vizet, fenéklakó folyami hal.

Dunai galóca (Hucho hucho Linnaeus 1758) Pisztrángfélék családja

A faj főbb jellemzői:

A dunai galóca a Duna vízrendszerének endemikus halfaja, elterjedése e területre korlátozódik. A gyorsan folyó nagyobb folyóvizekben található élőhelye, viszonylag mély, kavicsos környezetben. A vízfolyások felső hegyvidéki szakaszát elkerüli. Kedveli a hideg, tiszta és oxigéndús élőhelyeket. A pénzes pér szinttájon jellemző, de megtalálható a márnaszinten is. Ívási időszaka április – május hónapokra esik, ikráit a nem túl mély gyors folyású köves, kavicsos aljzatra rakja. Ivás idején a pisztrángos szintre vándorol.

Gyorsan áttér a ragadozó életmódra, falánksága a csukáéval vetekszik. A nagyobb példányok kizárólag halakkal táplálkozik. Tekintettel élőhelyére, endemikus voltára a Duna vízrendszerének egyes típusainak indikátor faja lehet.

 

Sebes pisztráng (Salmo (trutta) fario Linnaeus, 1758) Pisztrángfélék családja.

 

A faj főbb jellemzői:

A sebes pisztráng a vízfolyások felső szakaszán, az úgynevezett pisztrángos szinttájon él. Rendkívül érzékeny a víz hőmérsékletére, oldott oxigén tartalmára. Az élőhely optimális vízhőmérséklete 14 – 16 oC. Rejtőzködő életmódot folytat, éjjel mozog és megszokott rejtekhelyére visszatér. Tápláléka gammarus és asellus fajok, különféle kérészlárvák, bolharákok, ászkarákok, tubifex, de szivesen elkapja a szél által vízbe sodort rovarokat is. Halak közül tápláléka a fürge cselle, kölönték. Ívási időszaka általában novembertől februárig, ritkán márciusig tart 6 – 7 oC.-os vízben. Íváskor a vizek gyors folyású sekély köves – kavicsos helyeire vándorol. Ikráit gödörbe helyezi el, megtermékenyítés után betemeti.

A nálunk élő forma, a sebes pisztráng teljesen áttért az édesvízi életmódra, kitűnően idomulva a bővizű hegyi patakokban és folyókban uralkodó viszonyokhoz, amelyek róla kapták a pisztrángzóna elnevezést, és különösen szívesen foglalja el a kisebb vízesések és zúgók alatti medencéket.

 

Pénzes pér (Thymallus thymallus Linnaeus 1758) Pérhalfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

A tiszta, gyorsfolyású patakok és kisebb folyók jelentik élőhelyét. A pisztrángnál jobban viseli a magasabb vízhőmérsékletet, de az oldott oxigén koncentráció csökkenésére érzékenyebb. A pisztráng szinttájon első fajként azonnal reagál a vízszennyezésre. Táplálékbázisát a fenéklakó gerinctelenek adják, de fogyasztja a férgeket, csigákat, alkalmilag kisebb halakat is. A pisztráng táplálék konkurense. Jellemző, hogy a víz felett repkedő rovarokra kiugrik. Ívási ideje márciustól május végéig tart, ilyen kor a sekélyebb homokos aljzatú élőhelyeket keresi fel, kisebb gödröt ásva a megtermékenyített ikrákat betemeti.

Elsősorban folyami hal. A pisztráng és a márna szinttáj között, a róla elnevezett zónában, szinttájban él. Nagyobb számban ritkán fordul elő, értékes horgászzsákmány.

 

Csuka (Esox lucius Linnaeus, 1758) Csukafélék családja

A faj főbb jellemzői:

Táplálkozási helye a vízközt található. Falánk rablóhal, erre az életmódra már csukaivadék kortól rátér, és fogyasztja a később kelő pontyfélék ivadékát. A halon kívül elkapja a békákat, siklókat, vízi madarakat, de ha lehetősége van a kisebb emlősöket is. Ivarérettségét a 3 – 4 évben éri el. Ivási időszaka közvetlenül a jég olvadása után 3 – 6oC-os vízben kezdődik, február – március hónapokban. Ivásra csapatosan a csendes sekélyebb vizekre vonul. Ragadós ikráit a vízi-vízparti növényzetre illetve azok gyökereire helyezi.

A csuka elterjedési területe igen nagy, jó alkalmazkodó képességű, a környezetével szemben meglehetősen igénytelen faj, amely a hegyvidéki patakok kivételével szinte minden folyó és állóvízi víztípusban megtalálható. Kerüli az erősen humuszos vizeket, érzékeny a szennyezésekre. Nagyobb állományai a dús növényzetű, lassú folyású, de még nyílt vízzel is rendelkező sekély tavakban, holtágakban és mocsarakban alakulnak ki. A frissen feltöltött víztározók benépesítésében pionír szerepet játszik. Nagyobb folyókban a pisztráng szinttájtól lefelé növekvő számban található, és többnyire a kis folyókban is jelen van.

 

Balin  (Aspius aspius Linnaeus, 1758) ragadozó őn. Pontyfélék családja

A faj főbb jellemzői:

A pontyfélék közül ez az egyetlen faj valódi ragadozó halfaj. Egy éves kortól tér át a ragadozó életmódra és kizárólag halakkal táplálkozik. Látványosan üldözi elsősorban kora reggel és napnyugtakor a víz felszín közelében tartózkodó csapatokba verődő kishalakat. Nyílt víztereket kedvelő faj, ivarérettségét 4 - 5 éves korában éri el. Ívása 9-10 oC vízhőmérsékletnél kezdődik, április – május hónapokban. Csapatokba verődve keresi fel ilyenkor az ívóhelyeit, a gyorsfolyású víztesteket, élőhelyeket. Az ikráit kemény, köves aljzatra rakja.

Elsősorban a nagyobb vízterek, tiszta felszíni zónáit kedveli, a márna-zónától a folyók torkolatvidékéig képes megélni. A szabad vízteret kedvelő, a kis folyóknak inkább csak az alsó, sügér zónájában találhatók meg állományai.

 

Márna (Barbus barbus Linnaeus, 1758) rózsahal. Pontyfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

Fenéklakó folyami hal, érzékeny a víz oldott oxigén tartalmára, kedveli a gyors folyású mély, kavicsos élőhelyeket. Kedvenc élőhelyén nagy tömegben fordul elő.Tápláléka fenéklakó szervezetekből áll, makro-gerinctelenek lárvái, csigák, férgek, növényi törmelék. Alkalmi ragadozó. Táplálkozása elsősorban az éjszakai időszakra esik. Télen gödrökben vermelA hímek ivarérettségüket előbb érik el a nőstények 4 – 5 éves korukra ivarérettek. Az ivási időszak május – június, a vízhőmérséklet függvényében esetenként elhúzódhat júliusra is. Az ikrák kelési vízhőmérséklete 17 – 19 oC. Az érett ikraszemek átmérője kb. 2 mm, számuk egy-egy nősténynél 3-15 ezer. Az ívásra május-júniusban, a folyók kavicsos-sóderes mederszakaszain kerül sor, az ikra az aljzathoz tapad.

Élőhelye a folyók középső szakasza, a fajról elnevezett szinttáj jellemzői a kavicsos-agyagos meder, oxigéndús víz, viszonylag gyors áramlás. Legnépesebb állományai természetesen a márna-zónában alakulnak ki, de a pérzónától a dévérzónáig megtalálható. Utóbbinak a felső régiójában még gyakori is lehet, lefelé haladva azonban már megfogyatkozik, a duzzasztott szakaszokon pedig ritkává válik.

 

Paduc (Chondrostoma nasus Linnaeus, 1758) Vésettajkú paduc. Pontyfélék családja

A faj főbb jellemzői:

A gyorsabb folyású, szilárd aljzatú víztestek jellegzetes halfaja. Ezen az élőhelyeken tömegesen fordul elő. Tápláléka rovarlárvák, de főleg növényzet. Éles szélű szájával a kövekre, sziklákra, műtárgyakra tapadt algafonatokat letépi. Ez az életmód az utóbbi időben a folyóink rehabilitációjánál is jelentőséget kap. Sajátos életmódja miatt táplálékkonkurenciát a hazai fajokra nem jelent. Ívása április-májusra esik az erősebb sodrású homokos-kavicsos aljzatú folyószakaszokon. A táplálkozási helytől eltérő, a folyó felsőbb szakaszán lévő ívóhelyekre tömegesen gyűlnek össze. Ivaréréskor a paduc intenzív színárnyalatot vesz fel.

A folyók felső és középső, a márna szinttája feletti szakaszának névadó faja. Kerüli a szennyezet élőhelyeket. Tömegesen fordul elő elsősorban a gyorsabb sodrású, folyóvízi élőhelyeken.

 

Fenékjáró küllő (Gobio gobio Linnaeus, 1758 ) Pontyfélék családja

A faj főbb jellemzői:

Az álló és folyóvizekben egyaránt megtalálható apró halfaj, az utóbbiban azonban ritkán fordul elő. A vizekben a homokos - kavicsos fenékhez közel tartózkodik, itt keresi táplálékét is. Tápláléka férgekből, rovarlárvákból, rákokból, illetve apró növényi törmelékből áll. Alkalmanként a dögöt is megeszi. Ívási ideje április – június hónapokban van. Az ikrákat kövekre, vízinövényekre rakja.

Igazi élőhelyét a hegy- és dombvidéki patakok, valamint a kis folyók domolykó zónája jelenti. Kerüli, illetve nem fordul elő az iszapos aljzatú víztestekben. A nagyobb folyókban bárhol előfordulhat gyakran nagy tömegben is. Jelentős ragadózó táplálékhal.

 

Halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus Lukash, 1933) Pontyfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

Zömmel apró gerinctelen állatokkal táplálkozik, melyeket csapatokban járva keresgél a mederfenéken, de jelentős mennyiségű növényi anyagot és szerves törmeléket is fogyaszt. Ivarérettségét 2-3 éves korban éri el, május-júniusban szaporodik. Csoportosan ívik , ikráját a homokos mederfenékre rakja. Az áramláskedvelő küllő fajok közül legjobban tolerálja az áramlás kis mértékét, még enyhén iszapos területeken is megtalálja életfeltételeit, emiatt átfolyó állóvizekben is jelentős állományai találhatók. Magyarországon a négy küllő faj közül a leggyakoribb, állománya terjeszkedő.

Nagyobb folyókban a paduczónától a torkolatig egyaránt nagy számban található, de megél az állóvizekben is. Legnépesebb állományai a dévérzónában alakulnak ki, ennek jellemző hala. Hegy- és dombvidéki patakjainkból hiányzik, de a kis folyókban megtalálható, főként a sügérzónában.

 

Fejes domolykó (Leuciscus cephalus Linnaeus, 1758) Pontyfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

Nagy elterjedésű halfaj főként a sebes folyású oxigénben gazdag kisvizekben, de a tavakban is megtalálható. Tápláléka fiatal korban rákok, csigák, férgek, rovarlárvák, idősebb korban ragadozó életmódot folytat, tápláléka ekkor már a halak. A ragadozókhoz hasonlóan, kismértékben télen is táplálkozik. Ívási ideje május – június hónapokra esik, ikráit a partmenti növényekre rakja.

Tipikus áramláskedvelő faj, a márna szinttáj egyik leggyakoribb hala, de kisebb gyakorisággal előfordul a dévér, de még a pisztráng szinttájú vízfolyások nagyobb vízsebességű szakaszain is. A hegyvidéki vízfolyások alsó zónájának, valamint a dombvidéki vízfolyások felső zónájának egyaránt névadó faja. Élőhelye a vízközt található. Kedvelt horgászhal.

 

Jász (Leuciscus idus Linnaeus, 1758) Jászpony. Pontyfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

Elterjedési területe a Rajnától az Urálig tart, minden nagyobb folyó és állóvízben megtalálható ez utóbbiban nem állandóan előforduló faj. A jász nappal elsősorban a tiszta, mély alacsonyabb hőmérsékletű víztesteket kedveli, este viszont táplálékát a felszínközel keresi. Tápláléka plankton szervezetek, puhatestűek, rovarlárvák.Nem veti meg azonban a fonalas algákat, vízinővényeket sem. Ívási ideje május – júniusra esik, ilyenkor a szélvizeket keresi fel, ikráit a növényekre, azok hiányában a homokos aljzatra rakja le.

Áramláskedvelő faj. Jelentősebb állományai a nagyobb vízsebességű és jó vízátlátszóságú vízfolyásokban alakulnak ki. Időnként ősszel rajokban a tavakba vándorol telelni, majd tavasszal a megfelelő ívóhelyre vándorol.

 

Fürge cselle (Phoxinus phoxinus Linnaeus, 1758) Pontyfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

Hegyi patakokban és gyorssodrású folyókban, kavicsos – köves fenekű víztestek lakója, ahol számára az oxigénviszonyok megfelelőek. Az áramló vízben érzi jól magát, csapatai megfigyelhetők a hidak lábánál. Tápláléka a planktonszervezetek, férgek és rovarlárvák. Táplálékért a víz felszíne fölé is kiugrik. Ívási időszaka április – május hónapokra esik. Hímek hastájéka ívási időszakban pirosra színeződik. Ikráit a sekély vízben a meder köveire, kavicsaira rakja.

Magyarországon állományai elszigetelődtek egymástól. A tisztább vizű hegy-, és dombvidéki patakokban, a pisztráng szinten, valamint kisebb folyók domolykó zónájában élnek kisebb-nagyobb állományai. A fürge cselle a víz tükréhez közel csapatosan járó hal.

 

Leánykoncér (Rutilus pigus Heckel, 1852) Pontyfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

A leánykoncér a Dunában és mellékvizfolyásaiban a felső és középszakasz jellegű víztestekben él. Táplálékában megtalálhatók a kisméretű planktonikus és bentonikus szervezetek, algák, gerinctelen élőlények (zoobentosz) növényi törmelékek. Ívási időszaka április – május hónapokban, 10-14 °C vízhőmérsékletnél indul. Ikráját sekély vizekben áradással a növényzettel borított területeken rakja le. Az ivadék a kelés után a csendesebb

Áramlás kedvelő halfajunk, ennek megfelelően a vízfolyások gyorsabb sodrású, kavicsos, homokos medrű szakaszain él, a márna szinttáj felső szakaszának, ún. paduc zónájának jellemző hala. Ritka halfaj.

 

Compó (Tinca tinca Linnaeus, 1758) cigányhal, doktorhal. Pontyfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

Folyóvízben is megtalálható halfaj, de igazi élőhelyei a sekély tavak, kiöntések és a mocsarak, ahol iszapos vízfeneket és gazdag vízi növényzetet talál. Oxigénigénye csekély, a víz felmelegedését jól bírja, rendkívül szívós halfaj. A folyókban a csendes helyeket kedveli. Ívási időszaka májustól júliusig elhúzódva tart, amikor a víz hőmérséklete 22 – 25 oC. Ívásra a sekély meleg a növényekben gazdag szélvizekbe vándorol, ikráit a növényzetre rakja. Mindenevő hal, tápláléka csigák, rákok, rovarlárvák, férgek, növényi törmelék.

A mocsaras élőhelyek egyik jellemző halfaja. A főmederben ugyan még a dévérzónában is meglehetősen ritka, de a holtágakban, az áradások után kinn maradó mellékvizekben sokfelé megtalálható.

 

Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba Linnaeus, 1758) Évakeszeg. Pontyfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

A szilvaorrú keszeg egy tipikus vándor halfajunk. Az áramlással szembeni vándorlásuk kifejezetten szaporodás, míg a fordított irány táplálékkeresés jellegű. A tengerben és az édesvízben egyaránt megtalálja életfeltételeit. Mederfenéken keresik táplálékukat, főleg férgekkel, rákokkal, puhatestűekkel táplálkoznak. Ívási időszaka április – június hónapokra esik. Az ikrákat a vízfenékre, vagy a vízinövényekre rakja.

Alapvetően vándorló faj, legnagyobb állományai a folyók legalsó szakaszán a paduc zónájú vizekben alakul ki.

 

Garda (Pelecus cultratus Linnaeus 1758) Látóhal. Pontyfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

A garda vándorhal, a sós és édesvizek egyaránt élőhelyei. A Balaton heringhala az itt élő példányok felhagytak a vándorlással. Tápláléka a vízbe hulló rovarok, planktonrákok. A kifejlett, nagyobb példányok elsősorban küszt fogyasztanak. Ivási időszaka április – május hónapokra esik. A homokos élőhelyeket keresi fel, itt rakja le ikráit. Az ikrája lebeg a vízen, ami szintén a tengeri származásra utal.

Nagyobb folyóinkban mindenütt megtalálható. Ősszel csapatokba verődik, a nagyobb folyóink dévérzónájában helyezkedik el.

 

Réti csík (Misgurnus fossilis Linnaeus, 1758) Csíkhal. Csíkfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

Igen nagy ellenálló képességű, szívós halfaj. Oxigéntűrő képessége rendkívüli, olyan vizekben is megtalálható, ahonnan a kárász már kipusztul, ezt kisegítő légzőszerve, béllégzése teszi lehetővé. A szájába levegőt tud venni, amit a végbélnyíláson enged ki. Ívási időszaka májustól – júniusig tart. Az ikrákat a vízinövényzetre rakja. Elsősorban éjjel apró fenéklakó állatokkal táplálkozik, férgekkel, rovarlárvákkal apró rákokkal és csigákkal.

A réti csík élőhelye a réteknek is nevezett, tavasszal vízzel borított, de szárazság idején nagyrészt kiszáradó mocsaras területek. Élőhelye még a mocsatrak, lápok, a folyóvizek lassú folyású, iszapos medrű vízterei, a holtágak, a morotvák. Megtalálható a nagyobb folyók dévér zónájában , illetve a kis folyók sügérzónájában is. Utóbbiaknak főként a hullámtéri gödreiben jelenik meg, a főmederben ritkán.

 

Harcsa (Silurus glanis Linnaeus, 1758) Harcsafélék családja.

A faj főbb jellemzői:

A vízfolyások felső, hegyi szakaszát leszámítva a legtöbb vízfolyásban, és állóvízben előfordul. A víztest legmélyebb részein a fenéken tartózkodik. Kedveli az alámosott mederrészekkel, gyökeres tuskókkal és bedől fákkal jellemezhető élőhelyeket. A fiatal ivadék tápláléka a planktonszervezetek, férgek, rovarlárvák, majd a kagylók és csigák. Felnőtt korára ragadózó életmódot folytat, halakkal, békákkal és vízimadarakkal táplálkozik. Általában nappal a mély vízben nyugalmi állapotban van, éjszaka táplálkozik. Ökológiai szempontból toleráns halfaj. Ívási időszaka május – június hónapokra esik, amikor a vízhőmérséklet tartósan 18 – 19oC. Ikráit a vízinövényekre, bokrok vízbe nyúló gyökereire rakják. Az ívást nászjáték előzi meg.

Európai faj, elterjedési területe a Rajnától keletre és az Aral-tó között található. A Duna vízrendszerében őshonos. Hiányzik Észak- és Dél-Európából. Olaszország vizeibe néhány évtizede honosították meg.

 

 

Angolna  (Anguilla anguilla Linnaeus, 1758) Angolnafélék családja.

A faj főbb jellemzői:

A Mexikói öbölben lévő Sargasso tengerben kikelt fűzfalevél alakú lárvákat, a Golf-áramlat sodorja két év alatt az Atlanti-óceán nyugat-európai partjai felé. Az európai vizekben életük harmadik évében kialakul hengeres formájuk, ezt az időszakot - mivel testük áttetsző - üveg angolna - stádiumnak hívják. Az 5-10 cm hosszú üvegangolnák ekkor vonulnak a folyótorkolatokban és már az édesvízben pigmentálódnak. A folyón felfelé történő vonulásuk 6-10 évig tart, de akár 20 évig is elhúzódhat. Ivarérettségük elérésekor fejformájuk és színük ismét megváltozik ezüstös színre vált. Az ivarérett angolnák táplálkozásukat fokozatosan beszüntetik, és elindulnak a folyón lefelé ívási területük felé. Ez a vonulási időszak általában április és november között történik. Az ivarérettség a vándorlás során fejeződik be. Az angolna életében egyszer ívik, ívás után elpusztul. Alapvetően ragadozó, azonban az adott víztér táplálékkészletéhez jól alkalmazkodik, táplálékát kisebb halak, békák, puhatestüek, fenéklakó gerinctelen szervezetek képezik. Nappal az iszapban rejtőzik, éjszaka aktív.

Az élőhelyek közül az édesvizekben a csendes, vízi növényzettel benőtt, homokos, iszapos aljzatú területeket részesíti előnyben. Ennek megfelelően a vízfolyások márna szinttájától lefelé megtalálja életfeltételeit.

 

Menyhal (Lota lota Linnaeus, 1758) kutyahal. Tőkehalfélék családja

A faj főbb jellemzői:

Elsősorban folyóvízi, rejtett életmódot folytató halfaj, éjjel mozog a mederfenéken. Hidegebb, hűvös vizeket kedvelő faj, nyáron a vízterek mélyebb részein nyugalmi állapotban van, kb. 15 °C-os vízhőmérséklet alatt válik aktívvá. Fiatalabb korban a táplálékát elsősorban fenéklakó gerinctelen állatok alkotják, a 20 cm fölöttiek viszont áttérnek a ragadozó életmódra, s főként halakat fogyasztanak. Három-négyévesen válik ivaréretté, ívási ideje november – december, de elhúzódhat februárig. Ilyenkor csapatokba verődve a víz felszínén úszik. A folyók és nagyobb tavak mélyebb részein ívik, több részletben.

Élőhelye a paduczónától lefelé a még viszonylag gyorsabb folyású, illetve keményebb aljzatú vízfolyások, elterjed gyakorlatilag a teljes vízfolyás mentén. A magasabb sótartalmú vizeket kerüli. Az élénkebb sodrású hideg vizet és a kemény aljzatot kedveli, ezért nagyobb folyókban a pér-, paduc- és márna zónában érzi igazán jól magát. Jó alkalmazkodásának köszönhetően azonban az erősebben felmelegedő dévér zónában is megél, de ott nyári álmot alszik. Előfordul a magas hegységek pisztrángos vizeiben is, de a kis vízhozamú középhegységi patakokban nem él. Fenéklakó hal, többnyire a kövek között vagy a part üregeiben búvik meg.

 

Vágó durbincs (Gymnocephalus cernuus Linnaeus, 1758) Sügérfélék családja

A faj főbb jellemzői:

A gyorsfolyású hegyi patakok kivételével elterjed faj még a félig sós barck vizeket is tűri. Főleg a vízfenéken csapatosan tartózkodik, oxigénigénye viszonylag magas. Táplálékbázisa fiatal korban a plankton szervezetek, később a vízfenék rovarlárvái, rákok, gammarusok, csigák, alkalmilag ivadékot is fogyaszt. Ivási időszaka március – április hónapok, homokos – kavicsos élőhelyeken.

Élőhelye a domb- és síkvidéki vízfolyások iszapos területei, de megtalálja életfeltételeit a vízfolyásokhoz kapcsolódó holtágakban, állóvizekben is, ennek megfelelően az eurytop kategóriába sorolható.

 

Sügér (Perca fluviatilis Linnaeus, 1758) Sügérfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

Nem igényes, szívós halfaj. Jól viseli az alacsony pH értékű vizeket, megtalálható a humuszos jellegű élőhelyen, viszont oxigénigénye viszonylag magas. Tápláléka főleg planktonrákokból és rovarlárvákból tevődik össze, de szívesen fogyaszt halivadékot, ikrát is. 10-15 cm. Testhossz felett valódi ragadozóvá válik. Ívási időszaka március – április hónapok, amikor a víz hőmérséklete 8 – 10oC. fölé emelkedik. Az ikráit kemény aljzatú vízfenékre, vagy vízinövényekre rakja.

Élőhelye a gyorsfolyású hegyi patakok kivételével minden folyó és állóvíz. Az állandó vízháztartású hinarasodott víztestek jellemző faja, kisebb állományai azonban a legtöbb típusú víztestünkben él. A kisebb vízhozamú csendes folyású folyók alsó szakaszának jellemző hala, melyet róla neveztek el sügérzónának, de jól alkalmazkodik más környezeti feltételekhez is. A nagy folyók paduczónájában ugyan még ritka, de a márna zónától lefelé gyakoribbá válik. Igen nagy állományai alakulhatnak ki a növényzetben gazdag, iszapos medrű, sekély állóvizekben. A mély tavakban és holtágakban a parti sávban található.

 

Süllő (Sander lucioperca Linnaeus, 1758) Sügérfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

Álló-és folyóvízben egyaránt megtalálható faj. Kedveli a köves, kavicsos, homokos fenekű víztesteket elkerüli viszont a laza üledékkel fedett mederrészeket és az elmocsarasodó vizeket A kis folyóknak inkább csak a torkolatában fordulnak elő a befogadó nagyobb folyóból felúszó fiatal példányok. Oxigénigénye magas, rendkívül érzékeny a vízszennyezésre, kerüli a humuszos, iszapos vizeket. Kifejezetten ragadozó életmódot folytat már élete első évének végétől, kannibalizmusra hajlamos. Ívási időszaka április – május hónapok, ikráit a vízfenék köves, kavicsos helyeire, fák vízbe nyúló gyökereire rakja. Mesterséges aljzaton un. sűllőfészken jó ívik.

Áramláskedvelő, bár búvóhelynek inkább a vízfolyások csendesebb visszaforgóit választja. A víztér oxigén ellátottságára érzékeny. Emiatt állóvízi állományai csak a megfelelő oxigén ellátottságú vízterekben alakulnak ki. Ennek ellenére inkább a toleráns kategóriába sorolható

 

Német bucó ( Zingel streber Siebold, 1863) Sügérfélék családja.

A faj főbb jellemzői:

Kifejezetten folyami, fenéklakó hal, jellemző élőhelye a gyors folyású, köves, kavicsos aljzatú folyószakaszok. A Duna vízrendszerének jellegzetes faja. Tápláléka főleg a bentikus élőlények csoportjából tevődik össze. Ívási időszaka március – április hónapokra esik. Az ikrákat kisebb mélyedésekbe rakják, takarják.

A vízfolyások felső és középső szakasza, valamint a kisebb vízfolyás dombvidéki régiói tartoznak kedvelt élőhelytípusához. Reofil, áramláskedvelő faj, amely állóvizekben nem fordul elő. Előfordulási szintjei a paduczóna felső régiójától a dévér zóna felső régiójáig tart. Az iszapos, üledékes élőhelyeket elkerüli, a duzzasztott élőhelyekről elvándorol.

 

Magyar bucó (Zingel zingel Linnaeus, 1758) Sügérfélék családja

A faj főbb jellemzői:

Kifejezetten folyami hal, oxigénigénye viszonylag magas, a vízszennyezésre azonban kevésbé érzékeny. Tápláléka elsősorban a bentikus szervezetek, a detritusz. Nagyobb példányai az ivadékot is elkapják. Ivási időszaka április-május hónapokra esik, élőhelyének erősebben áramló homokos és sóderes szakaszain. Fészket készít és azt takarja is.

Áramláskedvelő, reofil, faj, szinttája a paduczóna felső régiójától kezdve az alsó dévér zónáig tart. Jellemző élőhelyei a márna zónában található. Igényli a nagyobb víztesteket, ezért a kis folyókból rendszerint hiányzik.

 

Folyami géb (Neogobius fluviatilis Pallas, 1814) Gébfélék családja

A faj főbb jellemzői:

Többnyire a köves, kavicsos vízfenéken tartózkodó plankton szervezetekkel, a víz alatti növények élőbevonatával, rovarlárvákkal és puhatestűekkel táplálkozó, de alkalmilag apró ivadékhalakat is zsákmányoló ma már elterjedt halfaj. Ívása május-júniusra esik. A hím többnyire egy kő vagy gyökér alatt üreget készít, és a nőstény ennek boltozatára ragasztja kocsonyás nyéllel rögzülő ikráit. Az ikrát és a kikelt lárvákat a hím őrzi.

Eredetileg a tengerparti fél-sós vizek hala volt, de mivel a sókoncentráció változását jól elviseli, a betorkolló folyók alsó szakaszaira már régen benyomult, az utóbbi évtizedekben pedig hazánkban is megjelent. Tapasztalataink szerint jelentősebb állományai tavakban, holtágakban, a nagyobb folyók dévérzónájában, illetve a kis folyók sügérzónájában alakulhatnak ki. Köves, homokos és iszapos mederszakaszokról, illetve hínáros és növényzetmenetes vizekből egyaránt előkerült

 

Botos kölönte (Cottus gobio Linnaeus, 1758). Kölöntefélék családja

A faj főbb jellemzői:

Kedveli a tiszta gyorsfolyású, magas oxigéntartalmú vizeket, kemény köves – homokos aljzattal, ahol a kövek között megfelelő búvóhelyet találhat. Rejtett életmódot folytat, a kövek között megbújva éjszaka hagyja csak el rejtekhelyét. Innen lesi táplálékát, vízbe hulló rovarokat, rovarlárvákat, férgeket, rákokat. Felkutatja a pisztráng ikráit is. Különösen az erősen áramló élőhelyeket kedveli. Ívási időszaka március – április hónapokra esik. A hím fészket készít és őrzi a megtermékenyített ikrákat

A botos kölönte valódi fenéklakó hal, a pisztráng szinttájon él. A hegyvidéki és dombvidéki vizekben gyakori, de előfordul ezen folyók torkolatvidékén is.