Egy nagy lépés a tokfélék szabad vándorlásához

A tokfélék és elsősorban a viza tömeges előfordulása a Dunában egykor hazánkban is meghatározója volt a halászok jövedelmének. A legendás vizazsákmányok halászatunk múltjának felejthetetlen fejezetét alkotják. Az Európa szerte híres magyar halászat történetében a tokfélék (viza és a vágótok) kiemelkedő jelentőségűek voltak.

A jól jövedelmező tokhalászat egyre inkább meghaladta az állományok utánpótlását, ami a fogáseredmények hanyatlásához vezetett. A 20. században a tokfélék előfordulása a Kárpát- medencében szórványossá vált. A dunai tokhal állomány összeomlásában az intenzív halászat mellett a hidrotechnikai létesítmények (vízlépcsők) döntő szerepet játszottak.

A Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság ICPDR 2009. december 10.-én tartott 12. Rendes Közgyűlésén elfogadta a Duna vízgyűjtő kerület gazdálkodási tervének A. részét. A gazdálkodási terv 7.1.4 fejezete foglalkozik a hidrológiai - morfológiai  módosulásokkal és azon belül a folyó és az élőhelyek átjárhatóságával. A közös intézkedési programok keretében 7.1.4.1.2. megállapítja, hogy az általános célkitűzés a 4.000 km2 vízgyűjtő területet meghaladó folyók esetében a halak szabad vándorlási útvonalainak biztosítása, ami alapvető a jó ökológiai állapot/potenciál eléréséhez. A terv megállapítja, hogy a Vaskapu I és II, részben a Gabcikovo-i létesítmények, valamint az osztrák és német vízerőművek jelentős akadályt képeznek a halak vándorlása során. Olyan vándorhalak, mint a tokfélék és a középtávú vándorhalak nem képesek vándorolni ívó/táplálkozási/növekedési helyeikre. A Vaskapu I. és II. művek hatására a legtöbb dunai tokféle előfordulása lényeges csökkenést eredményezett. A probléma kezelésére a Duna vízgyűjtő került gazdálkodási terv és a közös intézkedési programok egy a halak számára a vaskapuk átjárhatóságával foglalkozó magvalósíthatósági tanulmány elkészítését irányozza elő.

  

Győr, 2010.06.29.

CsatolmányMéret
Duna_Nap_Budapest_20100628_viza.ppt14.39 MB