Első viza telepítés a magyarországi Duna-szakaszon

2010. szeptember 19

First sturgeon release into the Hungarian Danube section at Budapest

19th. of September 2010.

 

A szemerkélő eső ellenére a jelentős média érdeklődés mellett és számos szakember jelenlétében került sor az első hazai viza telepítésére a Dunába. Egy 10 évvel ezelőtti álom valóra válhat és szinte bizonyosra vehető a nagytestű tokfélék megjelenése a magyarországi folyókban is.

 Rideg&Rideg Fish Farm Kft. Homokmégy, az „Előre” Halászati Termelő Szövetkezet Győr, a Közép-dunai Hal Kft. Ercsi és a Hallépcső Bt. Győr felkérésére Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter -  Magyarországon először -  2010. szeptember 19.-én Budapesten a Viza utca utcánál 100 db. jelölt vizát engedett a Dunába.  A Duna indikátor halfajának a vizának Dunába történő telepítésére a Víz Keretirányelv Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felelőse a VKKI, és a Duna Részvízgyűjtő Terv koordinátora az ÉDUKÖVIZIG Győr szervezésében kerül sor.

A mai esemény, az első hazai vizatelepítés több szempontból is jelentős Magyarország, és a Duna-völgy, a Duna vízgyűjtő lakosainak számára, mondta a miniszter úr. Első alkalommal tudunk vizát, a tokfélék legnagyobbra növő címerhalát, a magyar Duna-szakaszra telepíteni. A miniszter úr kifejtette, hogy a magyar toktenyésztés olyan színvonalat ért el, ami lehetővé tette az első hazai telepítést. Külön kiemelte, hogy a tenyésztési célok a gazdasági célok mellett kiegészültek természetvédelmi célokkal is. A tokfélék, a viza, az egyik legérzékenyebb halfaj, a vízminőségre, és a táplálkozáshoz elengedhetetlenül szükséges ökoszisztémák hiányára. Nem véletlen, hogy a Duna indikátorhalának jelölték meg az Európai Unióban. Ha a tokfélék rendszeresen megjelennek vizeinkben, az egyet jelent vizeink jó ökológiai állapotával. Ehhez átfogó beavatkozásokra van szükség, többek között az állomány telepítéssel történő megerősítésére is.

Rideg Árpád beszámolt arról, hogy a Romániában végzett sikeres viza szaporítását követően lehetőség nyílt több magyarországi halnevelő telepen Dunába történő visszatelepítésre alkalmas egyedek felnevelésére. A kezdeményezők önkéntes felajánlást tettek több mint 150 db. jelölt viza a Duna magyarországi szakaszán történő kihelyezésére, illetve felajánlást tettek a jelek megtalálóinak. A telepítés az első magyarországi kísérlet a faj korábbi élőhelyére történő visszatelepítésre, a halászok és a Duna-menti horgász társadalom bevonásával vándorlásuk nyomon követésére.

 A viza program egyik kezdeményezője Pannonhalmi Miklós 1998-ban fogalmazta meg azt a szándékot és vázolt fel egy olyan programot, hogy 2020-ra újra jelenjenek meg ezek a különleges őshonos halak a Duna magyarországi szakaszán is. A vízépítő mérnökök, a halászati szakemberek összefogásával az akkori vízió egyre jobban közelít a valósághoz. A halakat sárga számozott jellel látták el. Kérjük a horgászokat, amennyiben ilyen jelölt halat fognak, a jel számának felírása, esetleg a hal lefényképezése után a halat engedjék vissza és az adatokat juttassák el az egyesület vezetőihez. Az azonosított jel értéke 10.000.- Ft. ami a viza eszmei értékének felel meg. A mai telepítés a természettudományi eredményeket bizonyította, a mérnöki tudományok pedig az élőhelyek rehabilitálására kínálnak reális megoldásokat. Sikerek azonban csak közös erőfeszítésekkel érhetők el.

 

Fogjunk össze a dunai tokok megmentésére.

A tokfélék csak az északi féltekén találhatók, a dinoszauroszokig, azaz, több, mint 200 millió évre vezethetők vissza, a fajok többsége a Ponto-Caspi régióban, Észak-Amerikában, Kelet-Ázsiában és Szibériában fordul elő. Jellemzőjen a Fekete- és az Azovi tengerben, a Kaspi-és Aral tóban és az ezekbe ömlő folyókban élnek. Vándorhalak, tavasszal, nyár elején ívni, táplálkozni a folyókba vándorolnak és a lazacokkal ellentétben ívás után nem pusztulnak el, visszatérnek a tengerekbe. Vándorlásuk során a Dunában eljutottak a több mint 2400 km.-re a torkolattól fekvő Regensburg-ig. Életkoruk meglehetősen hosszú, legtöbb fajuk több mint 50-60 évig is él. Magyarországi faunaterületük a Duna, Tisza, Maros, Körös, Dráva.

 A tokfélék kipusztulásának fő veszélyeztető tényezői

 A Duna korlátozott ökológiai folytonossága

A tokfélék életük jelentős részét a tengerekben töltik, ívásuk az édesvizekben, a folyókban történik. Életvitelükben jelentős szerepet töltenek be az árterek, természetes delták, a szabályozatlan folyószakaszok. A vándorlási szokásaik tudományos igényességgel még nem lettek teljes mértéken feltárva, de a folyószabályozási munkákkal, a kereszt- és hossz-irányú átjárhatóság megszakításával a korábbi ívási helyek elérése lehetetlenné vált. A dunai tokfélék életében a legmarkánsabb ilyen típusú beavatkozást a Vaskapu I. és II. erőművek megépítése jelentette a 70-es és 80-as években. Meg kell azonban említeni az ebben a térségben a hajózás érdekében már egy évszázaddal korábban végzett szabályozási munkákat is. Felső-Duna szakasz elérhetőségét a tokfélék számára az osztrák és német Duna-szakaszon épített erőművek tették lehetetlené és a helyzetet tovább rontotta a Cunovo/Gabcikovo rendszer 1992-ben történő üzembe helyezése. A Dunán és mellékvízfolyásain létesített és nem csak a tokfélék vándorlása szempontjából fontos akadályok szinte államalapításunk időpontjáig vezethetők vissza. Jelenleg a Duna és mellékvízfolyásain az 1000kW teljesítményt meghaladó vízierőművek száma több mint 140.

 Élőhely vesztés

A Duna és mellékvízfolyásain az évszázadok során végzett vízépítési, folyószabályozási, árvízvédelmi, a hajózással összefüggő munkák alapvetően megváltoztatták az egyes szakaszok vízviszonyait, a folyó hordalék szállítását. Ezek a beavatkozások mind hozzájárultak az élőhelyek, elsősorban ivóhelyek megszűnéséhez, azok korlátozott eléréséhez. A tokfélék életfeltételeihez tartozik élőhelyeik kapcsolatrendszere, ami biztosítja vándorlásuk során a táplálkozási és szaporodási feltételeket. Édesvízben töltött időszakuk alatt meghatározó tényezők a vízjárás, vízhőmérséklet, a parti sáv, a meder állapota. Ivóhelyük az oxigénben gazdag víz a kavicsos mederfenék.

Az élőhely vesztéshez nagymértékben hozzájárultak a jelentős mértékű ipari kotrások mind az Al-Dunán, de nem elhanyagolható a középső szakaszon történt ilyen jellegű beavatkozások sem. A Felső-Dunán pedig az átjárhatóság megszűntével a megváltozott áramlási viszonyok tovább korlátozzák a még meglévő élőhelyeket.   

 A Duna vízminősége

A tokfélék legkorábbi emberi veszélyeztetése a vizek szennyezésére vezethető vissza. Ezen halak szinte azonnali választ adtak a Duna-menti kedvezőtlen vízminőségi változásokra. Megállapítható azonban, hogy az elmúlt közel 30 évben a Duna a szennyezőanyag terhelése jelentősen csökkent.

A Duna vízminőségét vizsgálva a Magyarországba belépő és az országot elhagyó szelvényekben az utóbbi harminc év viszonylatában kifejezett vízminőség javulás állapítható meg. A Magyarország feletti vízgyűjtő területen történt technológiai váltás következtében a nyolcvanas évek közepétől a dunai halak „ehetővé váltak”, megszűnt a Duna-partot kísérő olajos-fenolos csíkszerű bevonat. Bécsben 2005 júniusában átadásra került egy 18 m3/sec. kapacitású 95% hatásfokkal működő szennyvíztisztító telep, a schwechati és pozsonyi finomítók szennyvizeit is megfelelő módon kezelik. Budapest szennyvíztisztítási programjának végrehajtása folyamatban van, a szennyvíztisztító telep átadásra került.. Az Al-Dunán a szennyvíztisztítási program megvalósítása azonban még sok kívánnivalót hagy maga után. Románia és Bulgária EU tagságával azonban a program felgyorsulása várható. Változatlanok azonban a hajózás okozta szennyezések megelőzésének feltételei. A rajnai, szolgáltatás jellegű, de egyben kötelező fenékvíz, fáradt olaj és hulladék menetben történő átvételi lehetőségének kialakítása még várat magára.

A vízminőség vizsgálata és értékelése során a tokfélék esetében meg kell azonban jegyezni, hogy a több évtizedes életciklusuk alatt szervezetükben a toxikus anyagok akkumulálódhatnak. Külön figyelmet kell fordítani a szennyvizekben megjelenő hormon anyagokra is.

Összefoglalva a Duna vízgyűjtő területén a technológiai változások, a települési és ipari szennyvizek tisztítására fordított erőfeszítések, a környezetkímélő mezőgazdaság jelentősen hozzájárult a Duna felső és középső szakaszán a vízminőség általános javulásához, de a biológiailag aktív szermaradványok a tokfélékre továbbra is jelentős veszélyeztetést jelentenek. 

 Halászat

A Képes Krónikából tudjuk, hogy 1053-ban I. András király egyebek között ötven vizát küldött Győr alá III. Henrik német császár éhező seregének megsegítésére. Oláh Miklós tudósítása szerint 1537-ben egy különösen eredményes dunai halászat során mintegy ezer vizát zsákmányoltak. A XVIII. század első felében Bél Mátyás, a korszak jeles tudósa így írt a dunai tokhalászatról: "Ha mennyiségében nem is, de halainak nemességében bizony megelőzi a Duna a Tiszát. Többek között bővelkedik tokfélékben, melyeknek páratlanul csodálatos halászásával Magyarország büszkélkedik."

Másfél évszázaddal később, 1877-ben Károli János már ritkaságként említette az óriási méretű dunai tokféléket, és fogyatkozásukról így vélekedett: "Ez nagy jelentőségű kérdés, méltó arra, hogy a hazánk anyagi érdekeivel foglalkozó kormányférfiak is egy kis figyelmet fordítsanak reá."

A múltban dunai halászok legnépszerűbb hala a Fekete-tengerből tavasszal a Szigetköz Csallóköz csendes vizeibe ívni felvándorló halóriás a viza volt. Az Alsó-Szigeközi település Szőgye elnevezése egy a régmúltban használatos vizafogó eszközre a szégyére, vagy szögyére vezethető vissza.

A Duna-menti  Gerjennél épített gátakkal terelték a vizát olyan helyre, ahol el tudták ejteni. A tokfélék jelentőségét mutatja, hogy Madocsa címerében ma is a viza jelenik meg.

A kifogott halakat a királyi és főúri udvarok mellett külföldre is szállították, általában sózott, füstölt állapotban.

A halászati feljegyzések alapján bizonyított előfordulásukat az alábbiakban foglalhatjuk össze.

A történelmi adatok egyértelműen bizonyítják a Szigetköz/Csallóköz, a Sió torkolata feletti tájegység kiemelt jelentőségét és ez egyben rámutat a szigetközi/csalóközi ágrendszer és a Duna átjárhatóságának fontosságára, a megszakított vándorlási útvonal és ivóhelyek helyreállításra.

A tokfélék halászatának vonatkozásában ki kell emelni Románia rendkívül pozitív eljárásmódját, miszerint 10 évig törvényileg megtiltotta a tokfélék halászatát, beleértve a természetes vizekből származó kaviár előállítását, illetve forgalmazását is. Esélyt adva ezzel a meglévő állományok fennmaradására.

1986 decemberében a Rajna-menti államok miniszterei kijelölték azt az ökológiai célt, hogy a lazac a Rajnába 2000-ig térjen vissza. A célt elérték. A példa adott. A víz keretirányelv környezeti és az ICPDR tokfélékre vonatkozó célkitűzései további kedvező jövőképet mutatnak a tokfélék védelme számára. A célkitűzések elérését csak a kishitűségünk akadályozhatja meg. Jelentősen hozzájárulhat még a program sikeres végrehajtásához Vaskapunál létrehozott szerb Nemzeti Park és román Naturpark is. A magyarországi Felső-Dunán megalakult Szigetközi Természetvédelmi Egyesület ebben a térségben már megfelelő társadalmi bázist ad a programok megvalósításához.

 A Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság 2009 decemberében elfogadta a Duna Vízgyűjtő-gazdálkodási tervét. A közös intézkedési programok értelmében az antropogén és élőhely korlátok a jövőben nem akadályozhatják a tokfélék és más halak szabad vándorlását a Duna és mellékvízfolyásaikban. A viza rehabilitációja a magyar vízgazdálkodás számára nagy kihívást jelent. Illeszkedve az Európai Unió Víz Keretirányelvéhez, a vízgazdálkodás feladata lesz az értékes mellékágak rehabilitációja, vízpótlásának megoldása, a folyóba épített művek átjárhatóságának biztosítása, annak érdekében, hogy a Duna címerhala a viza, és valamennyi őshonos tokféle is tudjon táplálkozni, vándorolni, és természetes körülmények között szaporodni.

 Rideg Árpád (Rideg&Rideg Fish Farm Kft) és Robert Raduta (Belugafarm Group Romania) együttműködésével, a Romániában végzett közös és sikeres vizaszaporítás eredményeként, lehetőség nyílt több magyarországi halnevelő telepen a Dunába történő visszatelepítésre alkalmas egyedek felnevelésére. A tenyésztők önkéntes felajánlást tettek több mint 100 db. jelölt viza a Duna szigetközi és budapesti szakaszán történő kihelyezésére. A telepítés az első magyarországi kísérlet a faj korábbi élőhelyére történő visszatelepítésre, a halászok és a Dunamenti horgász társadalom bevonásával vándorlásuk nyomon követésére.

További képek a galériában