Vizák születése Homokmégyen
A dunai tokok megmentésére
A tokfélék csak az északi féltekén találhatók, a dinoszauroszokig, azaz, több, mint 200 millió évre vezethetők vissza, a fajok többsége a Ponto-Caspi régióban, Észak-Amerikában, Kelet-Ázsiában és Szibériában fordul elő. Jellemzőjen a Fekete- és az Azovi tengerben, a Kaspi-és Aral tóban és az ezekbe ömlő folyókban élnek.
Vándorhalak, tavasszal, nyár elején ívni, táplálkozni a folyókba vándorolnak és a lazacokkal ellentétben ívás után nem pusztulnak el, visszatérnek a tengerekbe. Vándorlásuk során a Dunában eljutottak a több, mint 2.400 km.-re a torkolattól fekvő Regensburg-ig is. Életkoruk meglehetősen hosszú, legtöbb fajuk több mint 50-60 évig is él.
A vándorlási szokásaik tudományos igényességgel még nem lettek teljes mértéken feltárva, de a folyószabályozási munkákkal, a kereszt- és hossz-irányú átjárhatóság megszakításával a korábbi ívási helyek elérése lehetetlenné vált. A dunai tokfélék életében a legmarkánsabb ilyen típusú beavatkozást a Vaskapu I. és II. erőművek megépítése jelentette a 70-es és 80-as években. A Képes Krónikából tudjuk, hogy 1053-ban I. András király egyebek között ötven vizát küldött Győr alá III. Henrik német császár éhező seregének megsegítésére. Oláh Miklós tudósítása szerint 1537-ben egy különösen eredményes dunai halászat során mintegy ezer vizát zsákmányoltak. A XVIII. század első felében Bél Mátyás, a korszak jeles tudósa így írt a dunai tokhalászatról: “Ha mennyiségében nem is, de halainak nemességében bizony megelőzi a Duna a Tiszát. Többek között bővelkedik tokfélékben, melyeknek páratlanul csodálatos halászásával Magyarország büszkélkedik.” Másfél évszázaddal később, 1877-ben Károli János már ritkaságként említette az óriási méretű dunai tokféléket, és fogyatkozásukról így vélekedett: “Ez nagy jelentőségű kérdés, méltó arra, hogy a hazánk anyagi érdekeivel foglalkozó kormányférfiak is egy kis figyelmet fordítsanak reá.” A múltban dunai halászok legnépszerűbb hala a Fekete-tengerből tavasszal a Szigetköz Csallóköz csendes vizeibe ívni felvándorló halóriás a viza volt. Az Alsó-Szigeközi település Szőgye elnevezése egy a régmúltban használatos vizafogó eszközre a szégyére, vagy szögyére vezethető vissza. A Duna-menti Gerjennél épített gátakkal terelték a vizát olyan helyre, ahol el tudták ejteni. A tokfélék jelentőségét mutatja, hogy Madocsa címerében ma is a viza jelenik meg. A történelmi adatok egyértelműen bizonyítják a Szigetköz/Csallóköz, a Sió torkolata feletti tájegység kiemelt jelentőségét és ez egyben rámutat a szigetközi/csalóközi ágrendszer és a Duna átjárhatóságának fontosságára, a megszakított vándorlási útvonal és ivóhelyek helyreállításra. A tokfélék halászatának vonatkozásában ki kell emelni Románia rendkívül pozitív eljárásmódját, miszerint 10 évig törvényileg megtiltotta a tokfélék halászatát, beleértve a természetes vizekből származó kaviár előállítását, illetve forgalmazását is. Esélyt adva ezzel a meglévő állományok fennmaradására.
Magyarországon a Viza 2020 programot 2002-ben dolgozták ki, majd a WWF Magyarországgal történt kapcsolat felvétel azt kiszélesítette. Kialakításkor már figyelembe vették Európai Parlament és a Tanács 60/2000 un. Víz Keretirányelvét is. A program népszerűsítésére több alkalommal a kecsege telepítésre került sor (Ásványráró, Ercsi), mellyel kapcsolatban meg kell említeni a bajai Rotary Klub utóbbi évek sikeres kezdeményezéséit is. A 2006 évi Nemzetközi Duna Nap keretében bemutatása került a tokfélék megmentésére irányuló akcióterv és a győri nagyközönség testközelből figyelhette meg ezeket a rendkívüli halakat.
A tokfélék megmentésére irányuló akciótervet a Duna-menti országok halászattal, természetvédelemmel, vízgazdálkodással foglalkozó kutatói, és a gyakorlati szakemberek a civil szervezetek bevonásával dolgozták ki. Az akcióterv jelentőségét mutatja, hogy a vadon élő növények és állatok, valamint a természetes élőhelyek védelméről szóló az un. Berni Egyezmény Állandó Bizottsága 2005. november 28.-án a tokfélék megmentésére irányuló akciótervet elfogadta. Az előkészítő munkát követően az ICPDR 2006 évi rendes közgyűlés határozatai értelmében üdvözölte a tokfélék megmentésére irányuló akciótervet, támogatja a terv fokozatos megvalósítását, kívánatosnak tartja a tokfélék és más vándorló halfajok szabad vándorlási feltételeinek helyreállítását, egy jövőkép kidolgozását.
Az élőhelyek helyreállítása mellett a VIZA 2020 program része a fajok mesterséges szaporítása és telepítése a még megmaradt és a rekonstruált élőhelyekre. Az 1970-es, -80-as, -90-es években több kísérlet is folyt vizák illetve kecsegével alkotott hibridjeik a vicsege tenyésztésére, de a tenyészanyag beszerzése, illetve a tenyészanyag fenntartás nehézségei miatt, ezek a programok megszűntek.
A Rideg & Rideg Fish Farm Kft., amely tokivadékok tenyésztésére specializálódott családi mikro vállalkozás, többször is tett kísérletet termékenyített viza ikra beszerzésére, de ezt export/import tilalmak, illetve a magyar állatvédelmi jogszabályok lehetetlenné tették. Így, “csak” vágótok- szibériai tok- és kecsege ivadékok nevelődhettek a homokmégyi telephelyen. 2008. őszén a magyar jogszabályok kedvező változása után, a Kft. engedélyt kért és kapott termékenyített viza ikra beszerzésére, illetve viza ivadékok tartására, s így újból felcsillant a remény a viza szaporítására, nevelésére. 2008 áprilisában, a telefon értesítették Rideg Árpád haltenyésztőt, hogy néhány napon belül legyen egy Bukaresten túli haltelepen, mert a Duna deltából kifogott vizákat szállítottak szaporításra a BELUGA FARM GRUP nevű cége szaporító telepére. Rideg Árpád haltenyésztő útjáról az alábbiakban számol be: Mivel nem tudtam, hogy konkrétan mi lesz a feladatom, ezért a viza szaporításhoz szükséges minden eszközt és anyagot magammal vittem, s egy hosszú zötykölődés után érkeztünk meg Szigeti Csaba horgász barátommal Raduta Úr haltelepére. Itt azzal fogadtak, hogy az én feladatom csak arra szorítkozhat, hogy majd segítek a halak lefogásánál, mivel még Bukarestben elmondtam, hogy ivarérett vizákat nem is láttam korábban, s csak kecsegéket szaporítottam. Mivel csak 2 nőstény vizát sikerült befogni, ezért először a nagyobb hasú 120 kg-os példányt választották ki a mesterséges szaporítást előkészítő hormonkezelésre a románok. A tervek szerint a kisebbik (kb.100 kg-os) , rosszabbnak tűnő anyahalat a biztonság kedvéért , egy néhány nap múlva érkező orosz tokspecialista szaporítja, - tájékoztattak vendéglátóink. Másnap reggelre kiderült, hogy a nagy viza nem termékenyültek meg. mindenki elkeseredett és ideges volt: volt aki az orosz eredetű tokhipofízist, volt aki a szerencsétlen viza anyát, volt aki a szaporítást végző román telepvezetőt okolta. Ráadásul betört egy melegfront is, ami a keltető házat vízzel ellátó tározó vízhőfokát érezhetően megemelte. Mivel az orosz tokspecialista a vízum kérelem elhúzódása miatt csak a következő héten tudott volna jönni, ezért a kényszerhelyzetben a telep vezetője Raduta úr megkérdezte, hogy elmerem-e vállalni - az idényben már valószínűleg utolsó - viza anya leszaporítását ? Elvállaltam. Igaz, nekem csak magyar pontyokból gyűjtött szárított ponty hipofízisem, meg a volt egyetemi tanárom, Horváth László professzor úr által kikísérletezett szaporodást serkentő szerem volt a kisebbik viza anya, meg az 5 darab, egyenként 80-100 kg -os viza hím leszaporítására, de ha belülről nagyon izgultam is, megpróbáltam nyugodt képet mutatva várni a második nap reggelét. S reggel tényleg eljött a várva várt pillanat: a nőstényből gyöngysorszerűen ikraszemek peregtek alá !… Mindenki boldog volt… Még birkóztunk egyet a hímekkel, hogy lefejjük tőlük a spermát, de becsületükre legyen mondva, nem fukarkodtak vele: mindegyikük majd egy decit adott !… A megtermékenyítés, majd a szokásos ragadósság elleni kezelés után, a 2 vödörnyi duzzadt ikraszem, a románok által módosított, orosz ikra inkubáló edényekbe került, ami nem a legjobb helynek bizonyult, mert a kevésnek is mutatkozó edényekben, a sok ikra nem tudott rendesen keveregni, s egy részük sajnos golyókba összetapadt, így használhatatlanná vált. Gyorsan haza utaztunk a cégünknél raktáron lévő, modernebb amerikai ikra inkubáló edényekért, amit később a megmaradt, most már nagyra értékelt, magyar ponty hipofízissel együtt, ott is hagytunk a partnereinknek. Jövőre talán még sikeresebb lesz ezekkel a keltetés ! A szokásos formaságokkal (állatorvosi okmány, számla) felvértezve, elég fáradtan, de egy kilónyi duzzadt viza ikrával “megrakottan” végül visszajöttünk Homokmégyre. A kis viza embriók 3 nap múlva rendben kikeltek, összesen 4.324 darab kezdte el a homokmégyi életét.
Rideg Árpád haltenyésztő RIDEG & RIDEG FISH FARM KFT. Homokmégy
Pannonhalmi Miklós VIZA 2020 Bt. Győr
